Transgold: a tiszai ökokatasztrófa a magyarok hibája
2005. február 02. 11:22, utolsó frissítés: 11:22
Nem ismeri el jogelődjének felelősségét az öt évvel ezelőtti tiszai ciánkatasztrófában a jogutód ausztrál-román cég, s képviselői szerint a folyó élővilágát ért súlyos károkat voltaképpen a magyar fél hozzá nem értése, az ellenszer túladagolása okozta – közölte Balogh László országgyűlési képviselő kedden. A cég vezetői szerint a Tisza élővilágát ért súlyos károkat nem a volt Aurul bányatársaság cianidja okozta, hanem a magyar fél hozzá nem értése, az ellenszer túladagolása – mondta a képviselő, aki a Nemzeti Fórum parlamenti csoportjával kedden járt a nagybányai cégnél.
A cég vezetői állításukat azzal támasztották alá, hogy a szomszédos ország területén, a Szamos folyóban, amelyen át a Tiszába jutott a cián, egyetlen hal sem pusztult el. Balogh szerint a kijelentésnek üzenetértéke van a februárban Budapesten kezdődő kártérítési per előtt, s nyilván a bíróságon is igyekszik majd a jogutód Transgold áthárítani a felelősséget. A képviselő elmondta: azóta az ausztrál-román vállalkozás 4,5 milliárd dollárt fordított védelmi célú beruházásokra. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak