Megemelték az állami béreket – a sofőr többet keres, mint az orvos
2005. február 02. 12:36, utolsó frissítés: 12:36Sürgősségi kormányhatározattal emelték az állami béreket, mégpedig kétféle mércével: a parlamentben, kormányban és egyéb hatalmi ágazatokban 25%-kal, a közönséges állami alkalmazottak számára pedig 12%-kal. Ebből adódóan egy parlamenti sofőr a maga 3,9 millió lejes havi bérével jobban keres, mint egy kezdő orvos, aki 3,7 millió lejt, vagy egy tanár, aki 3,04 millió lejt visz haza havonta. Egy egyszerű képviselő fizetése 34 millió lejnél kezdődik, ehhez adódik a havi ötmilliót is meghaladó napidíj és mindenféle egyéb pótlék és kedvezmény, a vezetői tisztségekben levőknek pedig további milliók járnak. (háromszék)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak