Újrakezdi a tiltakozásokat az egészségügyi szakszervezet
2005. február 03. 10:43, utolsó frissítés: 10:43
A Sanitas szakszervezet a munkaviszály újraélesztését helyezi kilátásba, mert a parlament két házának szakbizottsága az egészségügyi dolgozókra nézve hátrányosan kívánja módosítani azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely január 1-jétől átlagban 20%-kal nagyobb fizetést szavatol számukra.
Tavaly novemberben a Sanitas azért vetett véget tiltakozássorozatának, mert az egészségügyi minisztérium és a kormány képviselőivel megállapodtak a bérek emelésében, és ígéretet kaptak ebédjegyekre, ingyenes egészségügyi ellátásra, néhány speciális juttatásra. Ennek nyomán adta ki a kormány a 115-ös rendeletet, a benne foglaltaknak meg kellene jelenniük a készülő új ágazati fizetési törvényben.
Joós Ştefan, a Sanitas háromszéki elnöke elmondta a Háromszéknek: bár a kórházak a rendelet szerint számították ki a januári béreket, a parlamenti szakbizottságokban egy olyan fizetési rács javaslatán dolgoznak, amely alacsonyabb béreket ír elő, mint a sürgősségi kormányrendelet. Januárra kaptak húsz ebédjegyet is, de a jelek szerint a beígért kedvezmények egy részéről megfeledkezik a minisztérium, a fizetések terén pedig visszalépés történik – szögezte le Joós. (háromszék)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak