Boc: A volt minisztereknek felelniük kell a 17000 milliárd lejes hiányért
2005. február 14. 10:42, utolsó frissítés: 10:42A Demokrata Párt (PD) vezetője, Emil Boc azt kérte a párt minisztereitől, kezdeményezzék a volt kormánytagok bűnvádi felelősségre vonását, akik a kormány előzetes becslései szerint mintegy 17000 milliárd lejes hiányt hagytak maguk után. A PD elnöki sajtóirodája által kiadott tegnapi közlemény szerint a PSD volt minisztereinek magyarázatot kell adniuk azokra a költségvetési hiányokra, amelyeket a jelenlegi kormány igen nehezen tud pótolni. (realitatea tv)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak