Tízezer háromszéki maradhat munka nélkül a lej megerősödése miatt
2005. február 23. 16:38, utolsó frissítés: 16:38A lej megerősödése kapcsán a háromszéki exportőrök kedd este üléseztek a Kereskedelmi Kamara, valamint az ASIMCOV meghívására – számol be a Mix FM rádió. A tárgyaláson résztvevők egy állásfoglalást is megfogalmaztak a kormány és Román Nemzeti Bank felé, amelyben kifejtik, hogy a lej megerősödése következtében több százmillió lejes veszteséget halmoztak fel. Kifejtették, hogy az exportőrök 90%-a a konfekcióiparban vagy a fafeldolgozásban fejti ki tevékenységét, és az 5-10 %-os nyereség nem fedezi a lej 11 %-os erősödését. Emiatt fennáll annak a veszélye, hogy közel 10 ezer alkalmazottól rövidesen meg kell válniuk. (mix fm)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak