Nem fizetett vámot Szász alapítványa: lefoglalják a tudósítóhálózat kameráit?
2005. február 24. 12:34, utolsó frissítés: 2005. március 08. 15:30
Az Illyés Alapítvány (IKA) 2000-res médiapályázatán nyert felszerelés nélkül maradhatnak a székelyföldi tévéstúdiók. A sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, brassói, gyergyói és udvarhelyi tévék több tízmillió forintos segítséget kaptak a Duna TV-t és az MTV-t tudósító hálózat kiépítésére – tudósít a Háromszék.
A berendezéseket a Székelyudvarhelyért Alapítvány (SZA, elnöke: Szász Jenő) hozta be Romániába, majd ingyen adta át pályázóknak. A stúdiók 2002 januárjában megkapták a kamerákat, vágósorokat. 2003 októberében a brassói területi vámhivatal egy feljelentés után megállapította, hogy nem tartották be a vámmentességre jogosító nonprofit rendeletet, és vámilleték kifizetésére kötelezte a SZA-t.
Az alapítvány perelt, ám tavaly decemberben jogerős ítélet erősítette meg a vámhivatal álláspontját. A tudósítói felszerelés vámilletéke áfával, büntető- és késedelmi kamatokkal mára elérte a hárommilliárd lejt. Ha ezt nem fizetik ki, a vámhivatal lefoglalja a felszereléseket.
A SZA-nak ez a pénz nem áll a rendelkezésére, így január végén levélben kérte érintett stúdiókat, szállítsák át a pályázatban nyert felszerelést. A kézdivásárhelyi Polyp TV vezetője ezt e héten meg is tette, egy vágósort és egy kamerát visszavitt Udvarhelyre.
A szentgyörgyi STV levélben fordult az IKA-hoz és az SZA-hoz, azt kérve, hogy az volna méltányos, ha nem kellene mindent visszaadniuk, hanem minden stúdióból arányosan foglalnának le bizonyos tárgyakat, hogy kijöjjön a büntetés összege. (háromszék)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak