Bombariadó a Tarom Dubai-i járatán
2005. március 07. 11:07, utolsó frissítés: 11:07A Tarom légitársaság csütörtök éjjel Dubai úti céllal felszálló járata nem sokkal az elindulás után visszafordult, mivel a Henri Coandã repülőtéren egy ismeretlen telefonon közölte, hogy a gépen bombát helyeztek el. Az egyórás ellenőrzés során a szakemberek semmi gyanúsat nem találtak a gépben. A Tarom úgy döntött, hogy kicseréli a gépet, az utasok egy másik repülőgép fedélzetén, 4.35-kor indultak Dubai felé. (mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak