Felülvizsgáltatják a magánosítást
2005. március 09. 12:23, utolsó frissítés: 12:23
A magánosítás felülvizsgálását kezdeményezi a háromszéki megyei tanács. Úgy látják, elég sok olyan privatizáció történt, amelyben a szerződés feltételei nem teljesültek – jelentette be Demeter János tanácselnök. A tanácselnök szerint első lépésként egy dokumentáció készül el, amely elemzi a magánosítások utóéletét, s ahol a jelenlegi helyzet megköveteli, a privatizációt felügyelő állami hivatalhoz fordulnak, és kérik a szerződések felülvizsgálatát.
A privatizációs szerződésekben foglalt vállalások teljesítését korábban a megyei kereskedelmi és iparkamara is szorgalmazta, szerinte ugyanis a megye gazdasági fejlődését nagyban befolyásolta, hogy több nagy állami vállalat eladása után csődhelyzet állt elő. Ilyen helyzetbe került többek között a kézdivásárhelyi csavargyár, az uzoni szeszgyár és a málnási likőrgyár. (háromszék)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak