Állást foglalt a Kolozsvár Társaság
2005. március 10. 12:37, utolsó frissítés: 12:37
A Kolozsvár Társaság az esemény szervezői minőségében nyilatkozatban foglalt állást Eörsi Mátyás hétvégi kolozsvári előadása és az az elleni tiltakozó megmozdulással kapcsolatban. A társaság úgy véli, vállalt feladatával és céljával ellentétes politikai játszmák középpontjába került. A Kolozsvár Társaság politikai pártoktól független civil szervezetként fontosnak véli "Kolozsvár és a tágabb régió perspektívája az Európai Unióban" témát körüljárni és széleskörűen megvitatni.
Március 4-én és 5-én Eckstein- Kovács Péter szenátor (RMDSZ Szabadelvű platform) meghívására dr. Eörsi Mátyás, Európa Parlament-i képviselő Kolozsváron tartózkodott. "A kettős állampolgárságról rendezett, a határon túli magyarság létérdekeit súlyosan érintő magyarországi népszavazás eredményével összefüggésben az előadó személye indulatokat váltott ki. Így történhetett meg, hogy a szenátor úr kérésére a Kolozsvár Társaság által felvállalt rendezvény a tervezett Sapientia Tudományegyetemen nem lehetett megtartani" – áll a nyilatkozatban.
A Kolozsvár Társaság vezetősége sajnálja, hogy ennek a konfliktusnak a társaság célpontjává válhatott. "A szabad véleménynyilvánítás megakadályozását elfogadhatatlannak tartjuk és elítéljük. A városunk jövőjét érintő integrációs kérdések megbeszélését célul kitűző nyilvános fórum szervezésére az elnök (betegsége miatti) távolétében került sor a magunk részéről ezzel az ügyet lezártnak tekintjük" – fejeződik be a Kolozsvár Társaság elnöksége által jegyzett nyilatkozat. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak