Március 15: A Duna Kézdiről közvetít, Nagyváradon fellép a Kormorán
2005. március 11. 12:08, utolsó frissítés: 12:08
A Duna Televízió március 15-i erdélyi közvetítésének középpontja Kézdivásárhely. A 11 órakor kezdődő ünnepséget egy órán át láthatják a világ minden táján, a déli harangszó is – 13 órakor – az udvarterek városából szól. Fél három előtt öt perccel kezdődik a Szabadságharcos emlékhelyek Felső-Háromszéken című magyar dokumentumfilm, majd öt perccel négy óra előtt Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművészről készült portréfilmet vetítenek.
Nagyváradon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és az MPSZ közös rendezvénysorozata már 14-én megkezdődik, az egyházkerület dísztermében Jókai Anna Kossuth-díjas írónő tart előadást Ember és forradalom címmel, 18 órától. Másnap Nagyvárad irodalmi, művészeti és tudományos életének, valamint civil szervezeteinek képviselőivel találkozk az írónő 11 órától a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban. A délután során megkoszorúzzák Petőfi Sándor és Szacsvay Imre szobrát, majd templomi ünnepélyre kerül sor a Nagyvárad-Olaszi református templomban. Az 1848-as forradalomra való nagyváradi megemlékezést a Kormorán együttes ünnepi műsora zárja a filharmónián, 19 órától. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak