Néhány óra alatt adtak túl a Logan-szállítmányon Belgiumban
2005. március 18. 16:02, utolsó frissítés: 16:02
Átütő sikert aratott Belgiumban a Renault új, olcsó árfekvésű személyautója. A Pitesti-i gyárban készülő Dacia Logan első szállítmányának minden darabja gazdára talált a második márciusi hétvégén - írta a belga sajtó. Egy antwerpeni autókereskedő, aki saját szakállára 45 darabot importált, néhány óra alatt túladott valamennyi példányon. "Rengeteg érdeklődőnek kellett csalódást okoznunk, talán március végén az ő igényeiket is ki tudjuk majd elégíteni" – mondta Bruno Pollet kereskedő a Het Laatste Nieuws című flamand nyelvű újságnak.
A kereskedő, aki 7500 eurós áron hozta forgalomba az autókat, nem áll közvetlen kapcsolatban a Renault céggel. Ezért azt tervezi, hogy kelet-európai Dacia-importőröktől vásárolt Loganokat dob piacra Belgiumban. A Renault konszern tavaly kezdte el sorozatban gyártani a Dacia Logant, amellyel kifejezetten a kelet- és közép-európai piacra, valamint Kínába, Ázsiába és Afrikába kíván betörni. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak