Nem működik a kuponos agrártámogatás
2005. március 22. 10:47, utolsó frissítés: 13:27
Nem indult megfelelően a kormány mezőgazdasági támogatási rendszere, a tavaszi mezőgazdasági kampány kezdetén számos településre nem érkeztek meg a vetőmag- és műtrágya-vásárlást támogató értékjegyek, sok helyen pedig a forgalmazók nem voltak hajlandóak átvenni a kuponokat. A kereskedők már megkötött szerződéseikre, a kifizetési időpontokra hivatkoznak az értékjegyek visszautasításakor.
A szaktárca leszögezte: a pénzt a mezőgazdasági igazgatóságokon keresztül, és nem bankon utalják át, a műtrágyát és vetőmagot forgalmazó cégek harminc napon belül megkapják a levásárolt értékjegyek ellenértékét.
A székelyföldi termelőknek ennél is nagyobb gondjaik vannak: a burgonyaimport miatt egyszerűen nem tudják eladni árujukat. Gyergyószentmiklóson pénteken emiatt tüntettek a gazdák, és az Adevarul szerint azzal fenyegetőztek, hogy több ezer tonna burgonyát a kormány épülete elé öntenek. (háromszék)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak