Az RMDSZ nem ért egyet az adótörvénykönyv módosításával
2005. március 24. 10:18, utolsó frissítés: 10:18
Markó Béla tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette: az RMDSZ-szel nem konzultáltak az adótörvényt módosító rendelet kidolgozása során, a szövetség pedig nem ért egyet a kulturális és jótékonysági tevékenység megadóztatásával. Puskás Bálint szenátor, a költségvetési, pénzügyi és bankügyi bizottság tagja elmondta, az RMDSZ képviselői nem ismerik az adótörvény módosításának hasznát, és nem végeztek számításokat azzal kapcsolatban, hogy az új tervezet milyen hatással lesz az állami költségvetésre. A szenátor elmondta, ellenzi az elektromos energia jövedéki adójának növelését, mivel ez további drágulásokhoz vezet.
Tegnap a kormánykoalíció vezetői úgy döntöttek, hogy az adótörvénykönyv módosításai májustól életbe lépnek, esetleg a jövedéki adóra vonatkozó előírások kivételével – közölte Emil Boc, a Demokrata Párt elnöke. Az adótörvény módosítási tervezete többek között elôírja a magánszemélyek ingatlaneladásokból származó jövedelmeinek 10%-os megadóztatását, és bevezeti a kamatadót, valamint a tőkepiaci műveletek megadóztatását is. Boc szerint lehetséges, hogy a jövedéki adóra vonatkozó módosításokat még nem alkalmazzák, de erről a mai kormányülésen születik döntés. "A módosítások 90%-a májustól érvénybe lép" – tette hozzá Boc. (hargita népe)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak