Háromszék: az ortodoxok több templomot építettek a magyar egyházaknál
2005. március 25. 10:52, utolsó frissítés: 10:54
Az elmúlt tizenöt év során Háromszék-szerte több ortodox templom építését kezdték meg, mint az erdélyi történelmi egyházakhoz tartozó felekezetek összesen – derül ki a Kovászna megyei kulturális örökségi, vallásügyi és művelődési hivatal összesítéséből. Eszerint 1990-2004 között 12 ortodox (közülük egy óhitű), öt római katolikus, három református, két unitárius és egy evangélikus, illetve három pünkösdista és egy jehovista templom építése kezdődött el a megyében – írja a Háromszék.
A legnagyobb építkezési kedv a rendszerváltást követő években volt, 1990-ben hat – Sepsiszentgyörgyön két római katolikus, Baróton unitárius, Vajnafalván óhitű ortodox, Uzonfüzesen ortodox, Zágonbárkányban pünkösdista – templom építéséhez fogtak hozzá. (háromszék)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak