További 300 millió eurót fektet a Renault a Dacia-gyárba
2005. március 31. 15:52, utolsó frissítés: 16:13
A Logan vártnál jobb piaci fogadtatásán felbuzdulva a Renault csoport még 300 millió eurót fektet a romániai Dacia gyárba – jelentette a Ziarul Financiar napilap. A Renault az új, olcsó árfekvésű személyautót előállító Pitesti-i gyár fejlesztésére eddig 700 millió eurót fordított.
2010-ben egy millió Logant terveznek a romániai gyárban előállítani – jelentette be a Renault elnöke, Luis Schweitzer. 2004 közepén, amikor bemutatták az új modellt, 700 ezer eladása volt a cél. A derülátó terveket a konszern elnöke azzal magyarázta, hogy a Logan kedvező fogadtatásra talált Kelet-Európában, Dél-Amerikában, Észak-Afrikában, de még Nyugat-Európában is.
A Logan modellből eddig 54 ezret értékesítettek 13 országban, 2005 végére 35 országban tervezik értékesíteni az autót. Romániában tavaly 33%-kal nőtt az autóértékesítés. A piac liberalizálása, 2006 után az import jelentős bővülésére számítanak. (mti/zf)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak