Markó Attila: a parlamenti tag kisebbségek is újrabejegyzik magukat
2005. április 01. 12:50, utolsó frissítés: 13:07
Első olvasatra a kormány elé terjesztette tegnap a kisebbségi törvény tervezetét az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala. A dokumentumot Markó Béla miniszterelnök-helyettes ismertette. Az RMDSZ által kidolgozott jogszabály-tervezet jóváhagyására a tervek szerint két héten belül kerülhet sor.
Markó Attila jogász, a tervezet egyik megfogalmazója a következőként érvel a legtöbbet vitatott paragrafus, a kisebbségi szervezetek kötelező támogatottsága kapcsán:
"A törvénynek tartalmi eleme kell, hogy legyen egyrészt az, hogy a kisebbségi szervezetek tagjainak jelentős hányada az illető kisebbséghez tartozónak kell lennie, másrészt abban is teljes az egyetértés, hogy a tagok száma megfelelő mértékű kell, hogy legyen ahhoz, hogy az illető szervezet reprezentatív jelleget kapjon.
Ez egy olyan elvi kérdés, amit a nyilvános vita végérvényesen tisztázott. Az, hogy ezen belül milyen arányok, százalékok és számok jönnek számításba, már pusztán technikai kérdés" – olvasható az RMDSZ honlapján közzétett állásfoglalásban.
Ugyancsak a nyilvános vita erősítette meg az RMDSZ-en belül a meggyőződést, hogy a törvénytervezet értelmében működő, és parlamenti választásokon részt venni kívánó kisebbségi szervezetek között ne legyenek diszkriminatív különbségek. Annak ellenére, hogy más kisebbségek megőriznének néhányat e rendelkezések közül, az RMDSZ támogatja mindazokat a javaslatokat, amelyek a parlamentben már képviselt kisebbségi szervezetek privilegizált jogállását törölni kívánják.
Ennek értelmében támogatjuk, hogy az adott kritériumoknak megfelelő újra bejegyzés ne csupán a parlamenten kívüli kisebbségi szervezetek számára legyen kötelező, hanem azok számára is, amelyek jelen pillanatban parlamenti képviselettel rendelkeznek, megteremtve ezáltal a teljes esélyegyenlőséget. A megyei szórásra vonatkozó kritériumok közül ugyanakkor kikerült a Bukarest municípiumra való utalás" – magyarázza Markó Attila. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak