Megerősítik a földrengésveszélyes épületeket
2005. április 04. 13:24, utolsó frissítés: 13:24
A kormány a területrendezési és építkezésügyi minisztérium által benyújtott két határozattervezetet fogadott el múlt csütörtökön. Az első határozat értelmében az ez évi inflációhoz igazítva növelik azokat a szubvenciókat, amelyeket a kisebb jövedelemmel rendelkezők kaphatnak az államtól lakásvásárlás esetén. A szubvenció 10, 20, illetve 30 százalékos lehet.
A második határozattervezet azon épületek listáját tartalmazza, amelyek földrengésveszélyes területeken találhatóak, ugyanakkor a határozat ezek felújítását, megerősítését irányozza elő – 12, nyolc emeletnél magasabb épületről van szó. A Világbank segítségével egy 70 millió dolláros program indul be a földrengésveszélynek kitett középületek rehabilitációjára. A program értelmében 70 ilyen jellegű épület felújítására, megerősítésére kerül sor 2005-2009 között. (rmdsz tájékoztató/háromszék)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak