Ismét próbálkoznak a brassói traktorgyár eladásával
2005. április 05. 15:41, utolsó frissítés: 15:41
Az állami vagyonkezelő (AVAS) még ebben a hónapban újra meghirdeti a brassói traktorgyár, a Tractorul Brasov privatizálását, miután az olasz Landini céggel folytatott tárgyalások eredménytelenül zárultak – jelentette a Rompres hírügynökség hétfőn, idézve a Romania Libera értesülését. A határidő várhatóan június lesz.
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodás értelmében a kormánynak még az idén be kell fejeznie a Tractorul Brasov eladását, vagy pedig, ha ez nem sikerül, az év végéig fel kell számolnia a vállalatot – írja a hírügynökség. Az elemzők szerint azonban nem valószínű a felszámolás, mivel a termelési folyamat néhány részét már privatizálták. Ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy a gyár helyzete rosszabbodott, mert visszaestek a megrendelések, és nincs forgótőke a termelés finanszírozására. (népújság/rompres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak