Erdélyi autonómia-fórumot hív össze Tőkés
2005. április 18. 16:59, utolsó frissítés: 16:59
Az autonómia megvitatásának széles körú erdélyi fóruma kíván lenni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács szombati, marosvásárhelyi együttes ülése bővített formájában – írja lapunkhoz eljuttatott közleményében Tőkés László. Az EMNT elnöke kiemeli az Európai Parlament Külügyi Bizottságának határozatát, amely kimondja, hogy: „a magyar kisebbség védelmének biztosítása érdekében kiegészítő intézkedésekre van szükség, a szubszidiaritás és az önkormányzatiság elveinek tiszteletben tartásával”.
A "Vásárhelyi Találkozón" Tőkés szerint "pártállástól függetlenül helye van mindazoknak, akik valóban kiállnak nemzeti közösségünk három szintű autonómiája mellett." A szervezők a marosvásárhelyi fórumra az EMNT és az SZNT küldöttein kívül meghívást juttatnak el az erdélyi magyar polgári, egyházi és politikai közélet sok jeles képviselőjének, továbbá várják mindazokat, akik "elkötelezett és felelős módon vállalják és szolgálni kívánják az erdélyi autonómia ügyét". (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak