Kényszerleszállás a temesvári reptéren
2005. április 21. 11:11, utolsó frissítés: 11:11Kényszerleszállást hajtott végre szerdán 10 óra körül egy 47 utassal a fedélzetén Németországba tartó repülőgép a temesvári nemzetközi repülőtéren, miután az egyik motor felmondta a szolgálatot. Dan Idolu, a repülőtér igazgatója elmondta, a CarpatAir légitársaság Temesvár-Düsseldorf vonalon repülő Saab 2000 típusú gépe 9.05-kor szállt fel a temesvári Traian Vuia repülőtérről, azonban Magyarország fölött a pilóta jelentette, hogy a gép bal motorja ellenőrizhetetlenné vált, és útvonalat kért egy kényszerleszálláshoz. Idolu közölte, hogy a reptéren riadót rendeltek el, több mentőkocsi érkezett a helyszínre, de közbelépésükre nem volt szükség, mivel a repülőgép 9.55-kor biztonságban leszállt. Az utasokat mintegy egy órával az incidens után a CarpatAir egy másik gépe szállította Németországba. (népújság)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak