Minden lényegi szigorítást kihúzott a vagyonbevallási törvényből a szenátus
2005. április 21. 12:57, utolsó frissítés: 12:57
Száz igen szavazat és három tartózkodás mellett "könnyített változatban" fogadta el a vagyonbevallásról szóló törvényt a szenátus. A felsőház több olyan módosítást is elfogadott, melyeket a szakbizottságok nem támogattak.
Így például a törvény mostani változata szerint a nyilatkozónak nem kötelessége beírni, milyen értékűre becsüli ingóságait, azaz a tulajdonában levő ékszereket, művészeti alkotásokat. A módosítás azért fontos, mert Adrian Năstase volt kormányfő köztudottan nagyértékű műgyűjteménnyel rendelkezik.
A legfontosabb változatás, hogy a szenátusi verzióban a nyilatkozat nem minősülne közérdekű dokumentumnak, és nem esne a büntető törvénykönyv hatálya alá – azaz ha hiányosan vagy pontatlanul töltenék ki, az nem minősülne visszaélésnek vagy okirat-hamisításnak. Az ezt célzó módosító javaslatot a szakbizottságok azelőtt visszautasították, de a plénum elfogadta.
A bizottságokon is átment a PSD szenátorának, Serban Nicolae módosítása, mely szerint a bevallásban nem kell közölni a nyilatkozó gyermekeinek keresményét.
Monica Macovei igazságügy-miniszter úgy nyilatkozott, a szenátorok "elhomályosították" a törvényt. Ebben a helyzetben a kormánykoalíciónak a képviselőházban van esélye az eredeti rendelkezéseket visszailleszteni a törvénybe. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak