2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Erős európai bírálat a státustörvényről

2002. március 14. 10:39, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47

A státustörvény negatív precedenst jelent és semmiképpen nem tesz jót az európai együttműködésnek, ráadásul veszélyes módon felélesztette, táplálta a román és a szlovák nacionalizmust. -- jelentette ki tegnap a Népszabadság kérdésére Erik Jürgens, az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése jogi és emberi jogi bizottságának jelentéstevője. Nem bölcs dolog, mert fölösleges viszályt támaszt a szomszédos országok között -- mondta

A holland alkotmányjogász tegnap Budapesten tájékozódott a státustörvény ügyében, megbeszélést folytatott Martonyi János külügyminiszterrel, Németh Zsolt külügyi államtitkárral, a Fidesz, az MSZP és az SZDSZ, illetve a hazai kisebbségek képviselőivel.
Várhatóan április utolsó hetében terjeszti az ET parlamenti közgyűlése elé jelentését a magyar kedvezménytörvényről.
A készülő jelentésről Jürgens annyit árult el, hogy az a velencei bizottság (amelynek ő is tagja) állásfoglalásának irányvonalát fogja követni, ő maga pedig inkább a közös megoldás előmozdítója, s nem bíró szeretne lenni a státusvitában.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS