Nőtt a kereskedelmi mérleghiány
2005. április 28. 00:20, utolsó frissítés: 00:20
Románia kereskedelmi mérlegében az első negyedévben 1,06 milliárd eurós hiány keletkezett, szemben az egy évvel korábbi negyedévi 605 millió eurós deficittel – jelentették be tegnap. A folyó fizetési mérleg hiánya az idén a hivatalos prognózis szerint a bruttó hazai termék 6,9%-át éri el, szemben a tavalyi 7,7%-kal.
A statisztikai hivatal közlése szerint a kivitel a január—március közötti időszakban 17,4%-kal 5,09 milliárd euróra emelkedett, ezen belül a fémfeldolgozó ipari, a bányászati és a járműipari ágazat 27%-os ütemben bővítette az exportját. Ugyanezen időszakban a behozatal 21,2%-kal nőtt a múlt év azonos időszakához képest, és 6,13 milliárd eurót tett ki. A közlekedési eszközök, az ásványi anyagok, a fém- és vegyipar termékeinek importja 40-43%-os ütemben bővült.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak