Kiegyezett az RMDSZ a PNL-vel és a PD-vel a kisebbségi törvényről?
2005. május 13. 11:08, utolsó frissítés: 11:09Egyezségre jutottak a kormánykoalíció tagjai a kisebbségügyi törvénytervezet kapcsán – jelentette tegnap este saját forrásaira hivatkozva a Mediafax hírügynökség. Az RMDSZ és a liberális-demokrata szövetség abban egyezett meg, miszerint a magyar érdekvédelmi szervezet támogatja a közszolgálati televízió és rádió tevékenységéről szóló parlamenti jelentést olyan változatban, ahogyan a liberálisok és a demokraták azt óhajtják, ennek fejében a D. A. Szövetség tagjai támogatják az RMDSZ által kedvelt változatban a kisebbségi törvény-tervezetet. Korábban Monica Macovei igazságügyi miniszter és Mona Muscă művelődésügyi miniszter is fenntartásokat fogalmazott meg a tervezettel kapcsolatban. (mediafax/szabadság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak