Herald Tribune: példaértékű a romániai kisebbségi helyzet
2002. március 19. 18:54, utolsó frissítés: 2002. október 12. 20:55A nemzeti kisebbségek problémáival küzdő kelet-európai országok számára követendő például szolgálhatnak a kormányzó PSD és az RMDSZ között tíz éve amerikai segítséggel beindított párbeszéd nyomán megszületett hivatalos megállapodások -- írta kedden az International Herald Tribune (IHT). A cikkíró szerint a félmilliónyi szlovákiai magyar kisebbség helyzete nem ilyen megnyugtató. William Pfaff, a Párizsban szerkesztett nemzetközi lap véleményoldalán közölt cikkében úgy véli, a princetoni Project on Ethnic Relations nevű, kormánytól független szervezet fontos szerepet játszott abban, hogy a rendszerváltás fordulóján a kölcsönös gyanakvás miatt szinte már beszélő viszonyt sem ápoló felek között sikerült olyan egyedülálló együttműködési struktúrát kimunkálni, amely azóta két parlamenti ciklust élt túl, és működőképesnek bizonyult. Az amerikai szervezet közreműködésének tulajdonítja az elemező azt, hogy a bukaresti kormányzat kompromisszumra tudott jutni Magyarországgal a kedvezménytörvény ügyében. Mint a szemleíró megjegyzi, a megegyezés tető alá hozásában jelentős részt vállalt az 1,6 milliós romániai magyar kisebbség vezető szerve, az RMDSZ. (mti)
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak