Menesztve a Bechtel-ügyben a kormányfőnek ellentmondó államtitkár
2005. május 16. 19:22, utolsó frissítés: 19:22
"Fegyelmi vétségre" hivatkozva leváltotta Vasile Bercant Popescu Tariceanu miniszterelnök, mert a közlekedési tárca államtitkára azt nyilatkozta: meglepődött a kormányfő kijelentésén, mely szerint fel kell mondani az észak-erdélyi autópálya építési megbízatását. A miniszterelnök azzal érvelt, hogy az EU elveinek megsértése miatt fel kell mondani az összes, versenytárgyalás nélkül kötött beruházási szerződést.
"Annyit mondhatok, jelenleg a Bechteles szerződés érvényben van, sőt folynak az egyeztetések a folytatásról" – nyilatkozta Bercan a Bukaresti Francia Napok nevű rendezvényen. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak