Indulhat az újjáépítés
2005. május 20. 10:57, utolsó frissítés: 10:57Az árvízkárosultak új házainak megtervezésére benyújtott 28 pályázatot szakbizottság ellenőrzi, a kiválasztott ajánlatokat hétfőn jelentik be – közölte Borbély László területrendezési miniszter. Borbély tegnap elmondta, az építőipari cégek május 31-ig nyújthatják be pályázataikat, a szerződéseket pedig június 15-ig megkötik. A miniszter az új technológiák (fémváz, fa) és több építkezési cég kiválasztása mellett foglalt állást. Az 1100 lakóház építését már június 20-án meg kívánják kezdeni, hogy novemberig be is fejezzék. A kormánynak 24 millió euró és az adományba kapott építőanyagok állnak rendelkezésére. (háromszék)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak