2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Iliescu le akarta mondatni Nastaset a helyhatósági választások után

2005. május 20. 13:08, utolsó frissítés: 13:08

Alin Teodorescu PSD-s képviselő, Adrian Năstase volt miniszterelnök egykori kancellária-minisztere tegnap a Radio Mix-nek úgy nyilatkozott: Ion Iliescu és a fiatal szociáldemokrata politikusok közti szakadás tulajdonképpen már 2004 nyarán bekövetkezett. Elmondta: a júniusi helyhatósági választások után Iliescu Năstasét tette felelőssé a kudarc miatt. Június 12-én, egy hosszú négyszemközti beszélgetés alkalmával az akkori államfő felszólította a miniszterelnököt, nyújtsa be lemondását a kormány és a párt éléről. A pánikot fokozták a párt szakembereinek akkori prognózisai, a nyilvánosságra nem hozott közvélemény-kutatások szerint a párt alig érte volna el a 30%-ot. Amennyiben akkor lett volna az elnökválasztás is, Năstase az első körben veszített volna Băsescuval szemben.


Teodorescu szerint júniusban két forgatókönyvet tartottak szem előtt: Năstase és csapata vagy lemond, vagy szembefordul Iliescuval. Végül egy harmadik utat választottak: a kiegyezést. Azért döntöttek így, mert a párt nem engedhette meg magának, hogy egy esetleges válság miatt az EU az utolsó percben felfüggessze a csatlakozási tárgyalások befejezését.

A kiegyezés jegyében aztán Năstase felkérte Iliescut, hogy elnöki mandátuma lejárta után vegye át a párt vezetését. Volt még egy plusz gesztus is: a belső választások megszervezése, amelyeknek az eredményeit úgy módosították, hogy az Iliescu emberei felkerüljenek a listákra. Ha már ezt az utat választották, sajnos nem tehettek mást – indokolta a választási csalást Teodorescu. (szabadság/radio mix)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS