Kora délután érkeznek a kiszabadult újságírók
2005. május 23. 12:21, utolsó frissítés: 14:27
Délután háromnegyed 3-kor tér haza Bukarestbe a Bagdadban elrabolt három tudósító – az őket szállító Hercules C 130-cas katonai gép 9 óra 16 perckor startolt Bukarestből, a 90-es légibázisról.
Ovidiu Ohanesian, Marie Jeanne Ion és Sorin Miscoci a szokásos gyakorlatnak megfelelően előbb karanténba kerül. Bagdadi tolmácsuk, Mohammad Munaf azt közölte: vissza akar térni Romániába, de az amerikai hatóságok éltek letartóztatási jogukkal. Munaf amerikai-román kettős állampolgár.
Băsescu elnök azt állítja: a román tárgyalófél nem tett semmilyen engedményt az iraki külpolitikát illetően, azaz a több mint 850 fős kontingens visszahívása szóba sem került, noha az emberrablók két videóüzenetben is ezt követelték a foglyok életéért cserébe, továbbá váltságdíjat sem fizettek.
Az elnök annyit közölt, hogy az egyik túsz a tárgyalások alatt komoly életveszélyben forgott. A kiszabadulás hírét elsőként a túszok rokonai tudták meg, őket az elnök személyesen hívta fel, pár perccel a sikert hírül adó közlemény kiadása előtt.
Băsescu mindezek mellett azt jelentette be: további száz fővel egészítik ki az Irakban szolgáló román egységet. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak