"Már szombaton szabad volt a három tudósító"
2005. május 23. 17:15, utolsó frissítés: 17:36
– állítja Mohammed Shamil, az Iraki-Román Baráti Társaság elnöke. Shamil információi szerint a bagdadi hatóságok 88 személyt tartóztattak le az ügyben – az emberrablásban 42-en vettek részt valamilyen módon.
"– Megtudták, ki az emberrablók vezetője, ki az édesanyja, ki a felesége. Az iraki rendőrség fantasztikus nyomást gyakorolt, valósággal bekerítette őket" – magyarázta.
Shamil szerint fantomszervezet a Mu’ad bin Jebel nevet felvett csoport, mely korábban az emberrablást magára vállalta. bin Jebel Mohamed próféta barátja volt, az emberrablók pedig agyalágyult rablók – közölte.
Shamil szerint az iraki kivonulást követelő szervezet lényegében ugyanaz a csoport, mely március 28-án elrabolta a tudósítókat, csak "időközben kibővült".
"Azt gondolhatták, négy-öt nap alatt megkaphatják a négymillió dolláros váltságdíjat" – mondta Shamil az Omar Hayssam által bejelentett összegre célozva. "Nyomor van nálunk, mindenkinek csorog a nyála 10 ezer dollár után is" – magyarázza az Iraki-Román Baráti Társaság elnöke.
Shamil résztvevője volt annak a találkozónak, amelyet a kiszabadítás érdekében hívott össze Mihai Stuparu, Románia bagdadi nagykövete. Az egyeztetésen több szunnita vallási vezető volt jelen. (jurnalul)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak