Sepsiszentgyörgy: azonosítva a hét, magyar diákokat verő fiatal
2005. május 25. 17:07, utolsó frissítés: 17:07
Azonosította azokat a fiatalokat a sepsiszentgyörgyi rendőrség, akik az elmúlt napokban több középiskolást is megvertek, mer azok magyarul beszéltek. Négy kiskorú szülei feljelentést tettek, követelve, hogy vonják felelősségre azokat, akik gyermekeiket a hétvégén-hét elején bántalmazták.
Az ügyben György Ervin prefektus is fellépett, magyarázatot követelve a felügyelőség vezetőitől. Constantin Scurtu kvesztor azt közölte, hét fiatalt bántalmazóként azonosítottak, de a nyomozás még folyamatban van. Ugyanakkor hangsúlyozta, határozottan fognak fellépni, hogy a jövőben hasonló tettekre ne kerüljön sor. (mix fm)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak