Két romániai támaszpont kell Amerikának
2005. május 26. 13:01, utolsó frissítés: 13:01
Az amerikai csapatok a Mihail Kogalniceanu légitámaszpontot, valamint a 34-es hadtest kaszárnyáját, illetve a babadagi lőteret és a kogalniceanui kikötői lehetőségeket használják majd, közölte szerdán Valeriu Nicut. A tábornok szerint a katonai létesítmények 50 kilométeres körzetben fekszenek, a lőtér is, amelyet csak gyakorlásra használnak majd, személyzet nélkül, de felújított infrastruktúrával.
Az amerikai támaszpontok romániai elhelyezéséről megszületett a döntés, a bázisok előkészítése azonban elhúzódik – mondta a tábornok a Globális biztonsági tervezés konferencián, Bukarestben. Valeriu Nicut szerint nemsokára elkezdődik a támaszpontokról szóló tárgyalások második szakasza, amely a technikai és jogi kérdésekkel foglalkozik. A tábornok nem tudta megmondani, hogy a tárgyalások mikor zárulnak le, véleménye szerint ez egy éven belül megtörténik. A tábornok elmondta: a katonai bázisokon kis létszámú állandó amerikai személyzet lesz, velük együtt román katonák is dolgoznak majd a támaszpontokon. (népújság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak