Vadim visszatér pártja élére
2005. május 31. 00:35, utolsó frissítés: 11:10
A Nagy-Románia Párt tiszeteltbeli elnöke, Corneliu Vadim Tudor hétfőn sajtóközleményben tudatta: kirúgta pártjából annak elnökét, Corneliu Ciontut és Anghel Stanciut. A volt pártelnök Ciontu két hónapig tartó elnökösködése után most visszatér régi funkciójába, és egyúttal a néppárt kifejezés is kikerül a párt nevéből.
Vadim azzal vádolta meg Ciontuékat, hogy puccskísérletet terveztek, ugyanis állítólag azt ígérték PSD-s vezetőknek, hogy a PPRM csatlakozni fog a szociáldemokratákhoz. A múlt hét végén a párt frakcióvezetői, ifjúsági szervezete és nőszervezete is Vadim visszatérését szorgalmazta, utóbbiak egyúttal a keresztény-demokrata eszmerendszer nacionalizmusra való visszacserélését is kérték. (hotnews.ro)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak