Szétválasztják a vezetői tisztségeket a Rádió- és Televíziótársaságnál
2005. június 15. 16:34, utolsó frissítés: 18:20
A képviselőház művelődési szakbizottsága elfogadta Kelemen Hunor RMDSZ-es képviselő törvénykezdeményezését, amely a Román Rádió- és Televíziótársaság szervezését és működését szabályozó törvény módosítására vonatkozik.
A tervezet előírja az intézmény elnöki, valamint vezérigazgatói-menedzseri tisztségeinek szétválasztását. Az igazgatót versenyvizsga alapján nevezik ki, mandátuma pedig 4 évre szól. A vezérigazgató nem lehet tagja sem az Igazgatótanácsnak, sem valamely politikai pártnak. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak