Boc teljes hatalomátvételt akar júliusban
2005. június 16. 11:25, utolsó frissítés: 11:45
„Júliusban kellene ténylegesen átvennünk a hatalmat minden szinten. Ki kell dolgoznunk egy menetrendet, amelyet minden koalíciós partner támogatna, hogy a lakosság valóban Románia vezetőit és képviselőit lássa bennünk” – jelentette ki Emil Boc, a PD megbízott elnöke.
Boc kifejtette, a parlament két házának élén „a PSD két jeles képviselője” áll, akiknek nincs erkölcsi és politikai joguk arra, hogy Romániát vezessék.
„Nastaset és Vacaroiut meg kell tartani ellenzéki pozíciójukban, a D.A. Szövetségnek pedig partnereivel együtt be kell bizonyítania, hogy képes az ország vezetésére. Megmaradásuk ezekben a pozíciókban rendkívül káros a közigazgatás működésére” – mondta Boc.
A PD elnöke kifejtette, a PSD igen sok egykori és jelenlegi aktivistája, akik vezető tisztségeket töltenek be a decentralizált szolgálatok élén, azt látják, hogy vezetőik a parlament élén vannak, és „ellenállási” üzeneteket küldenek szét a országba, bojkottálva ezáltal a DA szövetség közigazgatási és politikai tevékenységét. (mediafax/háromszék)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak