Az ördögűző szerzetes mondott misét az általa keresztrefeszített apácáért
2005. június 20. 11:50, utolsó frissítés: 11:56
"Akut keringési zavarban" halt meg az a 23 éves apáca, akit ördögűzés címén három napig tartottak étlen-szomjan egy kereszthez láncolva Tănacu község melletti Szent Háromság kolostorban, Vaslui megyében. A vaslui-i ügyészség halált okozó erőszakos fogva tartás vádjával indított nyomozást a kolostor főpapja és négy apácája ellen, akik Maricica Cornici halálát okozták.
A vádlottak szabadlábon védekezhetnek.
A hazai és nemzetközi médiában is nagy botrányt kavaró esemény újabb fejleménye, hogy a fiatal lány temetési szertartását maga az ördögűző Petru Corogeanu kolostorvezető tartotta meg. A lányt a Vaslui megyei kórház orvosai skizofrénnek diagnosztizálták, de a megyei gyermekjogi igazgatósága állítása szerint 18 éves koráig állami gondozásban nevelkedett lánynál korábban egyáltalán nem észlelték a betegség jeleit.
Corogeanu, akit a püspökség pénteken felfüggesztett tisztségéből, az Evenimentul Zilei napilapnak azt nyilatkozta, a lányt egyértelműen az ördög szállta meg, ezt bizonyították szavai és viselkedése.
"Különbség van egy őrült és egy ördögtől megszállott között. Mind, akik körülötte voltunk, egyértelműen megállapítottuk, 100 százalék, hogy a gonoszról van szó. Ezt pirulákkal gyógyítani nem lehet. Ez az, amit a sajtó nem hisz, mert maguk hitetlenek" – magyarázta.
Razvan Codrescu, a napilap által megszólaltatott vallási szakértő, a Lumea Credintei folyóirat főszerkesztője elmondta, az ördögűzés az ortodox egyház hagyományainak részét képezi, és a romániai templomokban ma is rendszeresen végzik.
"A keleti szerzetesrendek történetében még ilyesmi nem történt" – jelentette ki Costel Stoica, a pátriárka szóvivője. Stoica szerint a Román Ortodox Egyház (BOR) határozottan elutasít minden módszert az imádkozáson kívül; egyebek alkalmazását "hatalmas bűnnek" tartja.
"Ez a pap teljesen őrült, amit elkövetett, az nem ördögűzés. A rossz lelkeket csak imádsággal és böjttel lehet eltávolítani" – közölte Corneliu Barladeanu, a Husi-i püspökség vikáriusa. (evenimentul zilei/mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak