A Polgári Frakció nem jelent meg az udvarhelyi tanácsülésen
2005. június 21. 13:04, utolsó frissítés: 13:04
Az RMDSZ-frakció tanácsosi testülete által összehívott tegnapi székeludvarhelyi rendkívüli tanácsülésen csak a kezdeményezők jelentek meg, a tanács kilenctagú Polgári Frakciója távolmaradt. Döntésükről írásban tájékoztatták a polgármesteri hivatal jegyzőjét, Bodnár Lászlót.
A Polgári Frakció álláspontja szerint egyik tárgykör sem olyan jellegű, mely ne várhatott volna három napot és indokolttá tette volna egy rendkívüli tanácsülés összehívását – idézi Marosi György tanácsost a Hargita Népe. A Polgármesteri Hivatal e hét csütörtökére hívta össze a júniusi rendes havi tanácsülést, melyen szinte kivétel nélkül helyet kapnak a tegnapi rendkívüli ülésre előterjesztett problémák – szól az indoklás. A főispáni hivatal tavaly több alkalommal is átiratban figyelmeztette a székelyudvarhelyi önkormányzatot, hogy csak valóban indokolt esetekben hívjanak össze rendkívüli üléseket, ez is arra késztetett minket, hogy ne vegyünk részt az ülésen – összegezte Marosi.
A tíztagú RMDSZ-frakció ennek ellenére megtartotta az ülést, egy óra alatt tárgyalták az összehívóban szereplő öt napirendi pontot. A városi strand működtetésének ügyében azt a döntést hozták, hogy a jogi helyzettől függetlenül, a jelenlegi bérlőt arra kötelezik, hogy nyissa meg és szeptemberig üzemeltesse a létesítményt.
Emellett a városi úthálózat, illetve az ingyenkonyha helyzetéről, a közüzem vízpumpavásárlás támogatására vonatkozó kéréséről, illetve a megüresedett ANL-lakások bérbeadásának mikéntjéről tárgyalt a testület. Az érdemi döntésekre legtöbb esetben a csütörtöki tanácsülésen kerülhet sor. (hargita népe)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak