A világ száz legveszélyeztetettebb műemlékének egyike lett a váradi vár
2005. június 22. 14:11, utolsó frissítés: 14:36
A nagyváradi vár is szerepel a világ 100 legveszélyeztetettebb műemlékének 2006-os jegyzékében, amelyet a World Monuments Fund hozott nyilvánosságra tegnap.
A nevezési dokumentációt a kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány állította össze, és Nagyvárad polgármesteri hivatalával közösen nyújtotta be azzal a céllal, hogy a jegyzékbe való felvétel felhívja a kompetens hazai hivatalos testületek, valamint a hazai és nemzetközi szervezetek figyelmét az épületegyüttes rendkívüli mértékben megrongálódott, így sürgős beavatkozásokat igénylő állapotára.
Nagyvárad gazdag építészeti értékei közül kiemelkedik a vár, amely a történelem folyamán a régió politikai, katonai, adminisztratív és vallási központja volt. A vár története tükrözi egyben a város történetét is: az első katedrális megépítésétől I. Szent László király rendeletére a 11. században, a püspöki udvaron át a vár és a fejedelmi palota megépítéséig a 15–16. század folyamán, az ország nyugati részének legfontosabb katonai központjává való átalakításig.
A monumentális erődítmény a reneszánszkori olasz erődítmények alaprajzát követi. Tervezője Cesare Baldigara katonai építész volt Zápolyai János Zsigmond fejedelem idejében, és Bethlen Gábor fejedelem idejében fejezték be.
1965-ös megalapítása óta a New York-i székhelyű World Monuments Fund (Nemzetközi Műemlék Alap) rendkívül jelentős szerepet tölt be a világ veszélyeztetett állapotban levő műemlékei és műalkotásai megmentésében és megőrzésében. A World Monuments Fund az egyetlen non-profit magánszervezet, amely a világ bármely országában található épített örökségi hely védelmét felvállalja. 40 éves működése páratlan eredményt mutathat fel: 83 ország több mint 430 kulturális örökségi helyszínén végzett beavatkozásokat, az első öt listán szereplő műemlékek 75%-át mentették meg az időben történő beavatkozásnak köszönhetően.
Romániában a váradi váron kívül még három olyan műemlék van, amely felkerült a World Monuments Watch 100 legveszélyeztetettebb műemlékének a jegyzékébe. Ezek közül az egyik Constantin Brâncuşi Végtelen oszlopa. A gelencei római katolikus templom 1996–1999 között szerepelt a jegyzékben. A harmadik műemlék a bonchidai Bánffy-kastély, amely Erdély egyik legjelentősebb kastély-együttese.
A WMF ugyanakkor alapokat ajánl fel, illetve szerez helyreállítási projektekhez. Romániában a jegyzékbe felvett műemlékeken kívül többek között a következő épületek helyreállítási projektjében vállalt jelentős szerepet: Dragomirna kolostor, a berethalmi evangélikus templom, a Piatra Neamţ-i zsinagógák, Tilecus község temploma. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak