Románia Szerbiával közösen erősít gátakat
2005. június 24. 11:13, utolsó frissítés: 11:22
Románia és Szerbia megerősíti a Béga és a Temes folyók védőgátjait, jelentette ki Traian Bãsescu államfő, miután megbeszélést folytatott Borisz Tadics szerb elnökkel, aki tegnap érkezett hivatalos látogatásra Bukarestbe.
Bãsescu elmondta, tájékoztatta szerb kollégáját, hogy Románia tárgyalásokat folytat a Világbankkal egy árvízvédelmi hitel felvételéről. Az államfő közölte, Tadics szerb elnökkel arra a következtetésre jutottak, hogy az árvizek megelőzésének sikere Románia, Szerbia és Magyarország szorosabb együttműködésében rejlik. Borisz Tadics hangsúlyozta, a védőgátak megerősítése nélkül nem lehet megoldani az árvízproblémát. (mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak