Véglegesítették a munkatörvénykönyvet
2005. június 24. 15:08, utolsó frissítés: 15:26
A munkatörvénykönyv módosításának tervezetét öt hónapos egyezkedés, tárgyalás után tegnap kezdte meg vitatni a kormány, és a tervek szerint a következő kormányülésen sürgősségi rendelet formájában fogadnák el.
Gheorghe Barbu munkaügyi miniszter szerint ez már a végleges változata a jogszabálytervezetnek, ebben egyeztek meg a szociális partnerek, bár mindennek ellenére továbbra sem mondható el, hogy a felek teljes mértékben elégedettek lennének, több szakszervezeti vezető a tiltakozások újrakezdésével fenyeget. A tervezet azonban csökkenti a rendszer bürokratikusságát, és rugalmasabbá teszi a munkaerőpiacot – vélekedett a miniszter. (szabadság)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak