2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

"Méltányos egyezség" az IMF-el

2002. március 29. 15:36, utolsó frissítés: 2003. április 02. 01:47

Adrian Nastase elégedettségét fejezte ki a Nemzetközi Valutalappal (IMF) az elmúlt négy napban folytatott tárgyalások eredményeit illetően. A miniszterelnök elmondta, hogy sikerült egy méltányos egyezséget kötniük, melynek értelmében a villamos energia ára április 1-étől csupán 14%-al emelkedik, az előzőleg a NVA által meghatározott 16% helyett. A gáz július elsejétől szintén drágul, de ára ezt követően egy évig stabil marad. Neven Mates, a valutaalap romániai megbízottja úgy nyilatkozott, hogy számítanak arra, hogy a kormány a következő hónapokban határozott intézkedéseket foganatosít az energia-adósságok behajtása érdekében. Az IMF az elkövetkezőkben dönt majd a Nastase kabinet által igényelt kölcsön hátralékainak megítéléséről. Az eredtei tervezet szerint a második részletnek decemberben, a harmadiknak pedig márciusban kellett volna megérkeznie. A kormány eddig csupán a kölcsön első részletet kapta meg. (bbc)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS