178 állami tábor közül alig 50-70 működőképes
2005. június 30. 16:57, utolsó frissítés: 16:57
és ezen belül a működő táborhelyek hihasználtsága 50% körüli – mondta egy ma délutáni sajtótájékoztatón Borbély Károly, az Országos Ifjúsági Hatóság vezetője. Az állami táborhelyek az évek során folyamatosan elavultak, a rendbetétel 160 milliárdba kerülne, amiből a hatóság különböző forrásokból legfeljebb 50 milliárddal rendelkezik.
Borbély szerint megoldást kizárólag a magántőke bevonása hozhat, a modell a befektetést igénylő helyek hosszútávú bérbe adása lehetne, amiért cserébe a befektetők meghatározott időre az Országos Ifjúsági Hatóság – és rajtuk keresztül a fiatalok – számára táborhelyeket szolgáltatnak. A politikus szerint még az idei építkezési szezonban elindulhat egyes táborhelyek felújjítása. Borbély Károly cáfolta azokat a sajtóhíreket mely szerint az állami táborokban megbetegedések történtek volna, és elmondta, hogy például a tengerparti táborokban legalább kétnaponta tartanak ellenőrzéseket. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak