Markó: az RMDSZ mindent megtesz a sportpályáért
2005. július 04. 13:09, utolsó frissítés: 14:16
Az RMDSZ minden módon segíteni fogja a Lorántffy Zsuzsanna gimnázium melletti sportpálya ügyének rendezését – jelentette ki Markó Béla, miután szombaton, Nagyváradon megbeszélést folytatott Antal Jánossal, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tanácsosával. Az RMDSZ elnöke ez ügyben találkozót kezdeményezett Tőkés László püspökkel, ám ő más elfoglaltságára hivatkozva munkatársát küldte a találkozóra.
Markó elmondta, a megbeszélésen tájékoztatást kapott a Lorántffy-sportpálya ügyének jogi vonatkozásairól, és átvette az erről szóló dokumentációt. Rámutatott, jogos és természetes igény, hogy az iskolának sportpályája legyen. "Bár vannak jogi vonatkozásai, a sportpálya körüli vita elsősorban nem jogi jellegű. Sajnos az elmúlt hetekben arról alig esett szó, hogy az ügy lényege nem más: az itt tanuló gyerekeknek szükségük volt és van a sportpályára" – szögezte le a szövetségi elnök.
Hozzátette: ő és az RMDSZ is mindent megtesz az ügy méltányos rendezéséért, és ennek érdekében felkérte a helyi RMDSZ szervezetet, a polgármesteri hivatalt, illetve a Bihar megyei önkormányzatot, hogy találjanak a gyerekek érdekeinek megfelelő megoldást a sportpálya kérdésében. Antal János a maga részéről megerősítette, az egyházkerület az RMDSZ országos szervezetének támogatását kéri a kialakult helyzet rendezéséhez. (rmdsz tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak