Cselekvő támogatást ígér az RMDSZ az egyházaknak
2005. július 04. 13:40, utolsó frissítés: 14:21
Az RMDSZ a továbbiakban is cselekvő támogatást kíván nyújtani a történelmi magyar egyházaknak a jogtalanul elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatása, a felekezeti oktatás megteremtése érdekében – jelentette ki Markó Béla szombaton, Tempfli József római katolikus püspökkel folytatott nagyváradi megbeszélésén.
Az RMDSZ elnöke partiumi körútja keretében hivatalában kereste fel az egyházvezetőt, akivel a magyar egyházak helyzetéről folytatott eszmecserét. Mint mondta, a látogatás természetszerű, ám erre most az nyújtott rendkívüli alkalmat, hogy a kormány, majd a parlament is a napokban elfogadta a tulajdontörvények módosításra vonatkozó törvénycsomagot.
A szövetségi elnök szerint a jogszabály az eddiginél teljesebb restitúciót tesz lehetővé, nemcsak az ingatlanok, hanem a földek és erdők esetében is, remélhetőleg felgyorsítja a visszaszolgáltatási folyamatot, és a kárpótlások kérdését is rendezi majd. Az RMDSZ elnöke ugyanakkor reméli, hogy fel tudják gyorsítani a nagyváradi püspöki palota visszaszolgáltatását.
Jelenleg az ingatlannak csupán egy részét adták át ténylegesen az egyháznak, a kormány azonban hamarosan elkészíti azt a kormányrendeletet, amely lehetővé teszi a palotában működő múzeum elköltöztetését. Markó teljesen jogosnak tartja azt az igényt is, hogy az egyház által működtetett szociális intézmények az állami intézményekhez hasonló támogatásban részesüljenek.
Az egyházak nem csalódtak: a nehézségek ellenére az elmúlt években jelentős eredményeket értünk el a visszaszolgáltatás terén. – fejtette ki Tempfli József, aki közölte, a püspökség eddig 27 ingatlant, több kórházat és 3 iskolát kapott vissza az érdekvédelmi szervezet támogatásával. (rmdsz tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak