Az ellenzék kivonult a kisebbségi törvény bizottsági vitájáról
2005. július 05. 11:19, utolsó frissítés: 11:41
A PSD és a PRM szenátorai tegnap kivonultak a felsőház jogi bizottságának üléséről, ahol a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetet vitatták, és közölték, nem vesznek részt a munkálatokon, mivel minden módosítási javaslatukat elutasították, a szövegben pedig megmaradtak az "alkotmányellenes" részek.
Az ellenzéki szenátorok több bekezdését kifogásolták annak a cikkelynek, amely a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatást szabályozza az óvodától az egyetemig, külön csoportokban vagy struktúrákban. A PRM és a PSD javasolta azoknak az előírásoknak a törlését, amelyek álláspontjuk szerint diszkriminációt eredményeznek, javaslataikat azonban sorra elutasították.
Antonie Iorgovan, Şerban Nicolae és Doru Ioan Tărăcilă (PSD), valamint Doru Liviu Bindea (PRM) tiltakozásképpen távozott a teremből. "Ez a mi politikai állásfoglalásunk, és távozunk a bizottságból." Iorgovan elmondta: az Alkotmánybíróságon fogják megtámadni a törvényt.
A kifogásolt előírások törlését Gheorghe Funar nagyromániás szenátor javasolta, a szociáldemokraták pedig támogatták kezdeményezését. A jogi bizottság a PSD és a PRM szenátorainak távollétében is döntésképes, ha a PNL, a PD, az RMDSZ és a PC minden bizottsági tagja megjelenik. (mediafax/háromszék)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak