Markó kérdése: Európa akar-e minket?
2005. július 06. 12:12, utolsó frissítés: 13:07
Románia és Bulgária az elkövetkező évben jó tanulónak kell bizonyuljon ahhoz, hogy 2007 januárjában elnyerje teljes jogú tagságát, hiszen Franciaország és Hollandia is precedenst teremtett azzal, hogy nemet mondott egy, a teljes közösséget érintő kérdésre – mondta Markó Béla a II. Kárpát-medencei Ifjúság és az Európai Unió Diákszeminárium kedd délutáni hivatalos megnyitóját.
Meg tudjuk érteni a két nemzetet, hiszen nemzeti identitásukat féltve szavaztak így, ugyanakkor meggyőződésünk, hogy az Európai Unió garanciákat biztosít identitásunk megőrzésére – hangsúlyozta a szövetségi elnök. Markó kifejtette: nem elegendő megkérdezni, akarunk-e csatlakozni Európához, hanem azt is meg kell kérdezni, hogy Európa akar-e minket.
Vastagh Pál, a Magyar Országgyűlés Alkotmány és Igazságügyi Bizottságának elnöke kihangsúlyozta: az oly sokat hangoztatott felkészülés nem lehet elcsépelt, hiszen az Európai Unióhoz való csatlakozás kérdésében soha nem lehet eléggé felkészülni. Magyarország elsőszámú nemzeti érdeke, hogy segítse Románia integrációját elsősorban az itt élő magyarok miatt – tette hozzá Vastagh. (rmdsz tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak