Áruházat készül nyitni az IKEA Romániában
2005. július 06. 14:52, utolsó frissítés: 14:52
A következő két-három évben áruházat nyit Romániában is az IKEA, mely egy Suceava megyei fenyőbútor-gyár tulajdonosaként van jelen a hazai piacon. A Swedwood Siret nevű észak-moldvai gyár egyike annak a 32 vállalatnak, melynek többségét Kelet-Közép-Európában nyitott vagy vásárolt meg a svéd cég.
A gyárra az IKEA 10 millió dollárt költött, viszont az áruházról még csak előzetes tárgyalások folynak. Nem kizárt, hogy az üzlet a Bukarest melletti Băneasara települ majd, azonban a helyi ingatlanbefektető Băneasa Investment azt állítja, több érdeklődővel tárgyalnak, köztük az IKEA-val is, de még semmi sem biztos.
Charlotte Lindgren, az IKEA-csoport szóvivője még ennél is visszafogottabb: a sajtóval csak annyit közölt, "csupán számításba vettük a romániai terjeszkedést". (evz)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak