Az RMDSZ szerint el lehetett volna kerülni a kormányválságot
2005. július 08. 15:48, utolsó frissítés: 16:00
Az Operatív Tanács percekkel ezelőtt véget érő ülésén az RMDSZ vezetősége elemezte a tegnap kialakult helyzetet. Az RMDSZ hamarosan kiad egy közleményt, amelyben leszögezik: álláspontjuk szerint a kormányválságot el lehetett volna kerülni, ha a parlament újratárgyalta volna az igazságügyi törvény Alkotmánybíróság által kifogásolt részeit.
Kelemen Hunor beszámolt a Transindexnek: az RMDSZ tiszteletben tartja a PNL és a PD döntését, és velük közösen indítják el az előrehozott választásokra való felkészülést. "Egymagunkban nem is tudnánk megakadályozni a folyamatot" – fűzte hozzá Kelemen. A SZET elnökének tájékoztatása szerint az RMDSZ úgy értékelte, hogy a kormányprogramot néhány változtatással tovább lehet vinni.
Kérdésünkre, hogy a D.A. Szövetség részéről történt-e konkrét jelzés arra vonatkozóan, hogy a továbbiakban is együtt kormányoznának az RMDSZ-szel, a képviselő kifejtette: a velük folytatott beszélgetéseken a PNL és a PD megerősítette, hogy a kormányprogramot az RMDSZ-szel közösen akarják folytatni, tehát mindkét részről a további együttműködést tartják kívánatosnak. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak