Tăriceanu mégis lemond
2005. július 13. 17:34, utolsó frissítés: 18:01
Călin Popescu Tăriceanu nem változtat korábbi álláspontján, le fog mondani, és ezzel beindítja az előrehozott választásokhoz szükséges folyamatot – jelentette be a miniszterelnök közvetlenül azután, hogy a parlament megszavazta az igazsgágügyi törvénytervezet új változatát.
Tăriceanu azzal indokolta döntését, hogy az igazságügyi reformot meggátolták, és lényegében változtatnák meg.
A miniszterelnök szerint sem elegendő többség, sem elég akarat nincs a parlamentben az igazságügyi reform véghezviteléhez. “Nem akarok részese lenni annak a folyamatnak, amely által a román népet korrupcióra ítélik” – fejtette ki Tăriceanu, aki viszont tegnap este még Băsescu elnök nyomására úgy nyilatkozott: gondolkodik még azon, hivatalban maradjon vagy sem. (hotnews.ro)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak