Árvízhelyzet: tízezer embert evakuáltak
2005. július 14. 11:09, utolsó frissítés: 11:09
Szinte tízezer embert evakuáltak az árvízsújtotta 470 helységből Moldvában. Öt ember meghalt, öt személyt eltűntnek nyilvánítottak a hatóságok. Az árvíz 31 megyében okozott károkat – Bákó, Vrancea, Galac és Brăila megyékben a legsúlyosabb a helyzet.
Vranceában 4000 embert kellett kimenekíteni. A hatósági jelentések szerint az összes megyei és a megyén áthaladó országút járhatatlan.
A Szeret csütörtökre virradólag tetőzött: a szakemberek tegnapi előzetes számításai szerint a folyó szokásos, 200 köbméter/másodperces vízhozama harmincszorosára, 6000 köbméterre emelkedhet, ha a hatóságok nem lépnek sürgősen közbe.
Hogy a nagyobb katasztrófát elkerüljék, a vízügyi hatóságok a környezetvédelmi minisztériummal együttműködve Nămoloasa mellett szerda késő délután átvágták a gátat, hogy a vízmennyiség egy részét lakatlan területre folyassák el.
Most a galaci kikötő előtt kritikus a helyzet, ahol a Szeret a Dunába ömlik. Sulfina Barbu környezetvédelmi miniszter elmondta, a térségben folyamatosan emelik a gátakat. A Dunán a vízhozam valószínűleg 11 ezer köbméter/másodpercre emelkedik, de ez a mennyiség valószínűleg még nem okoz károkat.
A vízügyi szakemberek szerint az év első hat és fél hónapja alatt annyi eső esett, mint máskor egész évben. A meteorológiai előrejelzés szerint az esőzés legkésőbb pénteken végetér, keddig valószínűleg szép időre számíthatunk. Az árvíz áldozatainak a kormány az állami tartalékból biztosít élelmiszer-segélyt – jelentette be Tăriceanu miniszerelnök. (bbc/rador)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak